Hóemberkék sítúrája
2009. január 25-én megindult a „hegyi menet” a
város felé, melynek neve: Kokava Línia. Most sokan a fejükhöz kapnak:
„Én is voltam ott! A mi táborunk volt a legjobb!” Sajnos, ki kell őket
ábrándítanom. Kis részrehajlással, de kijelenthetem, hogy a mienktől
nagyobb buliban senkinek nem lehetett része. Ám ez a hét nemcsak
szórakozás volt, hanem nagy munka, erőfeszítés, bizalomjáték az oktatók
felé, akarat- és kitartáspróba is.
A
kis szlovák város felé tartva, voltak, akik izgatottan szemlélődtek,
mások álomban, az utazásból semmit fel sem fogva szenderegtek. Az
érkezés napja a szállás elfoglalásáról és a pihenésről szólt.
Ismerkedtünk a tájjal, lelkiekben felkészültünk az elkövetkező napokra.
Az első nap a pályán úgy nézhettünk ki, mint 33 járni tanuló
gyerek. Az esések percenként jelentkeztek, ki kisebbet, ki nagyobbat
pottyant, de mindenki bukdácsolt. Ám a nap végére – önmagunkat is
meglepve – már csúsztunk a havon! Igaz, nem a legstabilabban és nem a
legtökéletesebben, de csúsztunk.
A második nap is a tanulásé volt,
s gyakorlatilag az összes többi is. Délelőtt 10-től délután 4-ig
folyamatos síoktatásban volt részünk Papp József és Tóth Csaba tanár
urak által. De természetesen osztályfőnökünk, Marica néni és nevelőnk,
Magdika néni is ott segített nekünk, ahol csak tudott.
A következő
nap sokaknak fájdalommal és csalódással telt. Elkezdődött a
csoportbontás: „haladó és kezdő” csoportok alakultak. Szerencsére,
majdnem tökéletes osztályközösségünkben ez nem okozott széthúzást, sőt,
tekintettel voltunk egymásra, elvégre egy csapat voltunk, még így is!
Ezen a napon a haladó csoport már a dombon lefelé csúszva fitogtatta ügyességét.
Szerdán
következett az egyeseknek csodálatos, másoknak borzalmas nap: az
osztály nagy része felmehetett a dombra. Akik lent maradtak, egy
fárasztó, kemény, fájdalmas, de bátorsággal és sok akarattal teli
napnak néztek elébe.
A csütörtöki napon megjött az iskola és a
kollégium vezetősége. Őket várva jelentették ki az oktatók reggel,
mihelyst kiértünk a pályára: „Osztálykígyót gyakorlunk”. Mindannyian
rettegtünk. „Úgyis kiesik majd valaki a sorból” – gondoltuk.
Gondolatainkat messze nem igazolták a történések, osztálykígyónk
tökéletesre sikeredett. Az osztálykígyó elhaladta után érkezett a
„kiskígyó”, amelyben azok a diákok mutatták meg, hogy mire jutottak,
akik nehezebben tanultak meg síelni.
A mi osztályunk az első az „aranyos” csapatok közül, amelynek minden tagja síelőként érkezik haza.
Nem maradtunk dicséret nélkül.
Még
aznap este csapott egy bulit a csipet-csapat, nagyon jó hangulatban
telt az este. Tanárok, diákok egyaránt táncoltak, s közben arra is
rájöttünk, hogy a síelés előtti bemelegítés csípőkörzése a
táncparketten is felhasználható.
Az utolsó nap a búcsúzás napja
volt, ez alkalomból síversenyt rendeztünk, külön lány és fiú
kategóriában, természetesen 33 résztvevővel. Az eredmények:
• 1. helyezett: Bogár Daniella, Borjus „Mókás” Dávid
• 2. helyezett: Zsigus Katalin, Téglás Csaba
• 3. helyezett: Gorgyán Zoé, Pótor Richárd
Az eredményhirdetés és az éremátadás boldog pillanatait követően a buszra várakozás melankóliáját éltük meg.
Délután
6 körül hazaindult a „hegyi menet”, a 2008-2009-es tanév 9. B osztályos
tanulói, akik büszkén kijelentik: egytől-egyig megtanultak síelni, és a
jövő akadályait is hasonló akarattal, pontossággal és jókedvvel fogják
venni.
Leonardo da Viccsi(ke) (Horváth Virág)